Az Antiszemitizmus Felszámolásáról

A ZSIDÓSÁGGAL VALÓ MEGBÉKÉLÉS, ÖSSZEFOGÁS ÉS A MAGYAR JÖVŐ

“Akinek szép lelkében az ének,

Az hallja a mások énekét is szépnek.”

(Babits Mihály)

2006 októberben, két alkalommal láttam jelét az anti-szemitizmusnak Budapesten. Egyszer a Corvin moziból kilépve egy borotvált fejü fiatalembernek zsidózó mondata ütötte meg a fülem és egy más alkalommal a Bartók Béla úton egy plakátra firkálva láttam egy nöi nevet és a név elött azt, hogy zsidó.. Két hét alatt ennyit tapasztaltam, s ez, ha nem is azonos, de hasonló a New Yorkban tapasztalható zsidózáshoz. Ugyanakkor Budapest házfalai tele voltak graffitival (sajnos) és azok között nem volt egyetlen zsidó ellenes felirat sem!

Úgy gondolom, hogy tudatosan és mesterségesen gyártott propaganda volt a posztkommunista kormány állitása, hogy az antiszemitizmus és huliganizmus megfékezésére voltak szükségesek a rendőri intézkedések.  Szerintem az irástudók felelőssége és kötelessége az lenne, hogy egyrészt tájékoztassanak az igazságról, másrészt ne csak kódszavakkal célozgassanak, hanem mondják ki a teljes igazságot, mert csak ezzel lehet feloldani a mesterségesen gerjesztett feszültséget, mert csak igy születhet meg a társadalmi béke, csak igy lesz képes a társadalom nézni a valódi gondokkal.

Nekem általában könnyen megy az irás, de most mégis nehezen szántam rá magam. Azért indul nehezen ez az irás, mert „tabu” témáról szeretnék öszintén irni, de érzem, hogy egyetlen megfontolatlan vagy pontatlan szóval többet árthatok magának a megbékélés ügyének, mintha hallgattam volna. Ugyanakkor vannak dolgok melyeket ki kell mondani. Tudjuk, hogy a megbékéléshez szükséges úgy a tények elfogadása, mint a bocsánatkérésre és a megbocsájtásra való készség is. Persze, ami a legfontosabb, az a kölcsönösség elfogadása és annak hangsúlyozása, hogy fontosabb az ami összeköt, mint ami elválaszt.

1956 Példája

Mivel 1956 50. évfordulóján írom e sorokat, talán helyén való hogy bevezetésként megemlítsem néhány olyan zsidó honfitársunkat áldozatát akik 1955-ban a magyar szabadságért adták életüket..

Ilyen volt a Tüzoltó utcai szabadságharcosok parancsnoka Angyal Pista, aki megjárta a nácik haláltáborát -ahol nővérét felakasztották, édesanyját elégették – és akinek, amikor vitték kádárék akasztófája alá, utolsó szavai ezek voltak: “éljen a magyar szabadság!”. Ilyen volt az én parancsnokom, Marián István alezredes is aki egy erdélyi cipész 11. gyermekéből a Műegyetem katonai tanszékének parancsnokaként szervezte meg a Móricz Zsigmond téti harcunkat. Ilyen volt Mansfeld Péter, aki 15 évesen a Széna téren harcolt és akit ”csak” akkor aksztottak fel, amikor már nagykorú lett. Ugyanígy Kádár akasztófáján végezte a Baross tériek parancsnoka Nickelsburg László és az Ujpesti Forradalmi Bizottság elnöke Dr. Rajki Márton is.

Persze nem csak a fegyveres harcokat vezették zsidó magyarok, elvégre Litván György volt az első aki követelni merte Rákosi felelősségre vonását. Ugyanígy 56 szellemi előkészitéséban oroszlánrésze volt az Auswitzot megjárt Gáli József drámairónak, vagy a kádárék által szintén kivégzett Földes Gábor rendezőnek, Gimes Miklósnak, Bán Róbertnek, Gábor Lászlónak, Renner Péternek és a 301-es parcellában fekvő többi zsdó származású magyar hazafinak.

Patrióta és Nacionalista

A hazaszeretet nem más, mint honfitársaink szeretete. Nem csak a zsidó vagy keresztény, jobb vagy baloldali, szabadelvü vagy konzervativ magyaroké, de minden magyaré. A mai Magyarországon sokan nem értik ezt! Sokan a másik magyart kirekesztö lélekkel lengetik a zászlóikat, éneklik a Himnuszt és közben mélyen meg vannak gyözödve arról, hogy öket a hazaszeretet vezeti. Pedig más a nacionalizmus vagy sovinizmus, mint a hazaszeretet. A hazaszeretet olyan, mint amit a nagypapa érez az unokái iránt, kiterjed az minden unokára, nincs annal előfeltétete.

Nacionalista vagy soviniszta más! A soviniszta olyan aki fajtáját a másikénál jobbnak, magasabbrendübbnek, kiválasztottnak tartja (mint az árja, vagy a cionista). A nacionalista úgy gondolja, hogy a másik faj, vallás vagy kultúra alacsonyabb rendü mint az övé, s ezért annak tagjaival neki nem kötelessége ugyanúgy bánni, mint ahogy elvárja, hogy vele bánjanak. Az ilyen fajban gondolkozó embernek mindegy, hogy ki milyen ember, neki csak az számit, hogy kinek kik voltak az ösei. Az ilyen ember az egyént nem a tettei vagy életútja, hanem a származása alapján itéli meg, tehát valami olyannak alapján, amiröl az illetö nem tehet, ami felett befolyással nem rendelkezik.

A nacionalistát nem a szeretet, még csak nem is a saját fajtájának a szeretete vezeti, hanem a másik ember lenézése, néha már gyülölete.  Persze vannak akik tudatosan nacionalistának nevezik a patriótát, mert az a céljuk, hogy az átlagemberek agyában összekeveredjenek ezek a fogalmak. Igy tettek a multban a kommunisták, igy igyekeztek bemocskolni és összekeverni a hazaszeretö, egy nemzetet, egy kultúrát védöket a fajgyülölö nacionalistákkal.

A patrióta alapvetöen különbözik a nacionalistától. Számára tiszteletre máltó, ha valaki ragaszkodik apái tradicióihoz, nyelvéhez, kultúrájához. A patrióta megérti, hogy mindenki a magafajta emberek között érzi jól magát, a saját népdalait szereti hallani, népviseletét látni. A patrióta tudja, hogy gyenge az a jellem, sehonnai az az ember, aki cserélgeti lojalitását, elvégre az egészséges lelkü ember nem cserélgeti, hanem gyüjti lojalitásait. A patrióta tudja, hogy úgy ahogy az ember egyszerre tudja szeretni az anyját is, meg a feleségét is, úgy példáúl a zsidó származású magyar is vállalhatja mindkét lojalitását, s ettöl csak gazdagabb ember lesz.

Kettön Áll A Vásár

 William O.McCagg neves történésznek (nem volt sem magyar, sem zsidó) kutatási területe a magyar zsidóság volt. Szerinte még sohasem volt olyan etnikum, amely olyan hathatósan járúlt volna hozzá hazája felvirágoztatásához és olyan kegyetlen elbánásban lett volna része, mint a Magyar zsidóságnak. Nekünk keresztényeknek öszintén, a családtagnak kijáró együttérzéssel kellene tudatunkba vésni, hogy igenis, voltak akik eltürték vagy részt is vettek zsidó honfitársaink megalázásában, megkinzásában. Arra is szükség lenne, hogy öszinte hálával gondoljunk azokra a zsidó származású honfitársainkra, akik rendkivüli módon járultak hozzá hazánk felvirágzásához.

Itt az ideje, hogy mi keresztények kevesebbet emlegessük a Kún, Szamuelli, Rákosi, Gerö, Farkas, Révai vagy Péter Gábor neveket és többet az Angyal Pistákat. Amikor ezt mondom, akkor sokak szemén látom, hogy azt sem tudják kiröl beszélek, ki is az az Angyal Pista?! Pedig bizony tudni illene! Tudni illene, hogy volt egy Auswitzböl hazatántorgott zsidó munkásgyerek, akibõl 1956-ban a Tüzoltó utcai szabadságharcosok parancsnoka lett. Bizony tudni illene azt is, hogy amikor Angyal Pistát utolsó útjára vonszolták Kádár pufajkásai, akkor ennek a magyar hazafinak, azok voltak az utolsó szavai, hogy “éljen a szabad Magyarország”!

A Zsidó Származású Magyarok Dolga

Persze a zsidó származású magyarokra is vonatkozik, hogy kettőn áll a vásár: Az lenne a szép, ha ök lennének akik felhivnák a figyelmet arra, hogy a magyar felsöháznak és tábornoki karnak zsidó tagjai, Kossuthnak zsidó ezrede volt, ök védenék meg népüket a “Hitler utolsó csatlósa” szerü vádaktól. Az szolgálná igazán a megbékélést, ha ök a Szálasiak és Bakyak helyett a Koszorús Ferenceket, és Baránszky Tiborokat emlegetnék többet. Ök emlékeztethetnének arra, hogy Magyarország volt az egyetlen német szövetséges, mely fegyverrel védte meg fövárosa zsidó polgárait, s hogy a páncélos ezredest, aki 1944 július 6-án kiparancsolta a nácibarát csendöröket Budapestrõl, úgy hivták, hogy Koszorús Ferenc.

Arthur Schneiernek, a mai new yorki rabbinak, 1941-ben nagyapjával menekülnie kellett Ausztriából, s mivel Amerika (kvóta okokból) nem fogadta be õket, Magyarorzágra jöttek, ott éltek. A rabbi igy tanult meg magyarúl és szerette meg népünket. Ö hangsúlyozta, hogy a magyar zsidóságot ért tragédia egy katonailag megszállott országban történt, hogy a német megszállás elött egyetlen Magyar zsidót nem vittek Auswitzba. Azt is kimondta, hogy a nem-zsidó magyarság között akadtak akik veszélyt vállaltak zsidó honfitársaik védelmében.

Az öszinte szókimondáshoz az is hozzátartozik, hogy nem csak a kommunista vezetésben voltak sokan a zsidók, de a videkre deportáltak, az ÁVH börtöneiben, söt  a különbözö kirakatperek kivégzettei között is jócskán akadtak zsidó származású magyarok. Hogy a magyar zsidóság hogyan érzett, mit gondolt a Rákosi diktatúráról mutatja az is, hogy 1949 és 1956 között 85,000 magyar zsidó ( az akkori összzsidóság mintegy 40 %-a) hagyta el az országot.

Mondjuk Ki A Teljes Igazságot

Igen, itt az ideje, hogy kimondjuk a teljes igazságot és itt az ideje, hogy kimondjuk egymásról a jót is.  Itt az ideje, hogy ugyanúgy megemlékezzünk azokól is, akiket 1944-ben zsidóságuk miatt hurcoltak el és azokról is akiket kollektiv bünösségük miatt 1946-ban kitelepitettek a Felvidékröl, vagy azokról akiket 1951-ben származásuk miatt deportáltak. Itt az ideje, hogy elitéljük az emberi szenvedés minden okozóját. Itt az ideje, hogy az erkölcsi kárpótlást megadjuk minden ártatlanul megalázott honfitársunknak. Itt az ideje, hogy történelmünk szereplöit oda soroljuk ahová valóak: a Szálasikat és Rákosikat együtt a hazaárulók közé, a Koszorus Ferenceket és Angyal Pistákat pedig nemzetünk hösei közé.

Itt az ideje annak is, hogy megtisztitsuk szókincsünket a kódszavaktól. Ha azt akarjuk mondani, hogy zsidó, mondjuk azt. Ha azt akarjuk mondani, hogy liberális vagy szabadelvü (mint volt Eötvös, Deák, Kossuth és Széchenyi), mondjuk azt. A világos beszéd, a szókimondás nem udvariatlanság, az az öszinteség jele, mig a kódszavak használata a sunyi és gyáva célozgatásé.

És végül itt az ideje annak is, hogy megnyugtassuk a zsidó származású magyar anyákat, hogy nincs félnivalójuk a magyar hazaszeretet, a magyar nemzeti öntudat újraébredésétöl. Itt az ideje, hogy kiközösitsük sorainkból a gyülölködést és testvérharcot szitókat, hogy visszahozzuk a kulturális pluralizmus légkörét, mely Magyarországot a szabadelvü Deák Ferenc idején fellenditette. Itt az ideje, hogy visszahozzuk azt a befogadó és toleráns légkört, mely lehetövé tette, hogy a világon elsönek nálunk mondasson ki a vallások szabadsága. Igen, itt az ideje, hogy a magyarság újra valódi arcával mutatkozzon be a világnak. Itt az ideje, hogy a “betört ablakú kirakatok és az őrizetlen irószövetségi gyüjtöládák népe” a ma már szabad hazájában átvegye a szót és az “aki magyar velünk tart!” lelkületével, tehát zsidó vagy cigány származású honfitársaival, vállat vállnak vetve, megkezdje épiteni a jövö Magyarországát, megkezdje lemosni a magyar névről a gyalázatot.

Leave a Reply