A Kibontakozás Útjáról

A MAGYAR KIBONTAKOZÁS TEENDŐI

István királyunknak Imre fiához írott intelmeiböl:

” …. az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Nem biztos, hogy 54 évnyi távollét után is jól látom az otthoni helyzetet, vagy a kibontakozás helyes útját, de valószínű, hogy az otthon élőknél talán jobban ismerem a képet melyet nemzetközi media rólunk fest, meg tudom itélni annak pozitív és negative vonásait. Ezért az alábbi irásomban igyekszem felvázolni aktuális gondjainkat és azok megoldásai lehetőségeit amerikai perspektívából.

Véleményem szerint, egyik nagy gondunk a közösségi tudat hiánya. Ebből fakad nem csak a korrupció, de annak a meggyőződésnek a gyengülése (vagy hiánya?) is, hogy a magyar jövő a magunk kezében van, rajtunk múlik. Ebből fakad a bizalmatlanság, multbanézés és pesszimizmus légköre, tehát az a lelki állapot mely egyrészt szembeállítja a magyart a magyarral, másrészt pedig rombolja népünk önbizalmát és önbecsülését.

Konkrét lépések szükségesek ahhoz, hogy hazánk népébe visszatérjen az optimizmus, hogy ne a problémákra, hanem a megoldásokra, ne a multra, de a jövőre koncentráljunk. Ennek az igyekezetnek első lépése a belső és külső megbékélés kell legyen: megbékélés nem csak szomszédainkkal, de önmagunkkal is, tehát a vörös diktatúrát támogatók ivadékaival is és belső kisebbségeinkkel is, beleértve a magyar zsidóságot, cigányságot, stb!

A magyar nemzet ma lelki válságban él és egy ilyen válság alkalom is lehet! Alkalom arra, hogy felrázza és tettekre sarkalja a társadalmat.. Úgy ahogy közel 2OO éve Széchenyi könyvei (“Hitel”, “Világ” és “Stádium”), a Tudományos Akadémi, a dunai hajózás és a Nemzeti Kaszinó felállitásának terveivel irányt szabtak és fórumot adtak a nemzeti kibontakozásnak, vagy úgy ahogy 1956-ban a Petöfi Kör, majd 1989 után az Ellenzéki Kerekasztal fórumot teremtettek a közgondolkozásnak, úgy ma is szükség lenne arra, hogy a magyar értelmiség egy pártok feletti fórumon megbeszélje, átgondolja és a közvélménnyel megértesse teendöinket, elültesse azokat a gondolcsirákat, melyekböl kikelhet egy összemzeti megegyezés.

Igen, lehet, hogy 1989-ben elpazaroltunk egy ilyen alkalmat, lehet, hogy akkor kellett volna biróság elé állitani a “magyar Eichmann-okat”, a  biszku bélákat és a többieket akiknek véres volt a keze és akkor talán lelkileg felszabadult és megbékélt volna egymással az ország népe. Lehet, hogy ennyi elég lett volna ahhoz, hogy megszünjön az acsarkodás légköre, hogy az emberek lelkéböl eltünjön a bosszú vágya. Az is lehet, hogy a nemzeti tulajdon és általában a jövő gazdaságpolitikájának akkor kellett volna új irányt szabni. Igen, ez mind lehet. De “ez a vonat már elment”, mi csak a jövön változtathatunk, a multon nem!  Ezért itt most a jövővel kapcsolatban fogok felvázolni pár gondolatfoszlányt, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Demokrácia és Törvényhozás

A mai „hadi demokráciában” kialakult pártfegyelem nem csak emlékeztet egy korábbira, de megneheziti a tárgyilagos hirközlést, igazság szolgáltatást, törvényhozást és így az ország vezetését is! A baj az, hogy nem értékrendek, elvek, vagy jövőképek ütköznek a mai Magyar politikában, hanem csak érdekcsoportok és ezek az érdekcsoportok szinte reflexszerüen szabotálják egymás terveit.

A demokrácia egészséges müködéséhez szükséges az, hogy a pártok a társadalom egyes rétegeinek, osztályainak (földmüvesek, munkásság, üzletemberek, értelmiség..), tehát a választóik érdekeit képviseljék. Az is fontos, hogy a törvényhozók egy-egy szavazó körzetet képviseljenek és ne pártlistákon juthassanak a Parlamentbe. Azért fontos ez, mert csak így van “megmérettetés”! Ha ez nincs, akkor a képviselők nem a szavazóik, hanem a pártjuk érdekeit fogják szolgálni.

Elgondolkoztató az is, hogy (tudtommal) a rendszerváltást követö miniszterelnökök közül, – titkos válaszáson elinduló egyéni jelöltként – egy sem győzött. Tudtommal képviselöi választáson is egyedül csak Horn Gyula indult el (199O-ben Somogyban) és ő is veszített ezen a választáson. A fenti okokból úgy gondolom, hogy a magyarországi politikai élet minősége javulna, ha csökkenne a párt apparátusok hatalma és nagyobb szerep jutna a népakaratnak.

Az Amerikában leélt 54 évem egyik fontos tapasztalata, hogy egy erős demokráciának szüksége van egy olyan dokumantumra, melyet mindenki ismer és az abban lefektetett alapelveket a társadalom túlnyomó többsége (pártállástól függetlenül) elfogadja. Nekünk magyaroknak ilyen alkotmányunk nincs!

Persze létezik egy, az 1949-es alkotmánynak valami toldozott-foltozott változata, de “amerikai értelemben” vett alkotmányunk nincs és ideje lenne, hogy legyen! Fontos lenne az is, hogy létezzen egy olyan Alkotmány Biróság, mely önállón mérlegelheti, hogy a végrehajtó hatalom (a kormány) átlépte-e hatalmának az alkotmány által biztositott határait, vagy hogy a Képviselőház által hozott új törvények összhangban vannak-e az alkotmánnyal? Végül, a demokrácia egészséges műköséséhez elengedhetetlen a szabad sajtó is, mert az biztositja a teljes nyitottságot, tehát azt hogy a nép tudja és értse, hogy mi és miért történik a hazájában?

Közgazdasági Teendőink

A gazdasági fellendülés nem következhet be a honi ipar védelme nélkül (Széchenyi: “Hitel”). Ezt a védelmet nem csak védővámokkal lehet biztositani, de felvilágosító munkával is! A felvilágosító munka arra szükséges, hogy az átlagember jól értse az összefüggést a közérdek és az ő egyéni érdeke között! Fontos, hogy az emberek értsék ezt az összefüggést, mert ma még vannak akik ezt nem gondolták át. Ezért fontos az állam polgárait olyasmikről felvilágositani mint az, hogy ha nem a Magyar Nemzeti Bankban tartják a pénzüket hanem külföldi bankokban és ha a boltokban nem nézik meg, hogy hol gyártották a megvett árut, akkor a bank profitjának adójából máshol javulnak majd az iskolák és az idegen áru vásárlásával  külföldön teremt munka alkalmak at a magyar vásárló, nem otthon.

Már Széchenyi is hangsúlyozta a bankok szerepét a nemzet érdekeinek a védelmében. Tudta, hogy erős nemzeti bankra van szükség, mert az idegen kézben lévő bankok tetteit nem a agyar nemzeti érdek hanem a bank profit érdekei irányitják. Ugyanakkor, ha a Magyar Nemzeti Bankot felelösséggel irányitják, (példáúl, ha az csak annyi kölcsönt ad ki, amennyi a bentlévő bankbetétek összege), akkor az se tönkre nem mehet, se profitja után fizetett adója nem kerülhet idegen zsebbe. Ezért van az, hogy a nemzet érdekében keményen szabályozott bankok (mint példáúl a kanadaiak), soha nem álltak a csőd szélén!

Egy szó mint száz, a nemzet érdekeit a közgazdaság területén is meg kell védeni! Ezért le kell vágni a globalizált „dzsungel-kapitalizmus” vadhajtásait, meg kell védeni a magyarság érdekeit a globálisan szabadjára engedett kapzsiságtól. Teljesen jogos ez a védekezés, mert a szabad verseny csak akkor pezsdítő hatású, ha a nyitottság légkörében és ha egyenlőek között folyik! Ezért nem engedhetjük meg, hogy a globalizált korporációk olyan “szabad versenyt” teremtsenek, mint amikor a dzsungelben nyuszi “szabadon” versenyezhet a tigrissel. Más szóval szükség van a magyar nemzeti érdekek védelmére a gazdasági szférában is!

Közösségi Erkölcs

Persze a gazdasági élet egészséges működésének előfeltétele a közösségi erkölcs. Elengedhetetlen ezért annak belátása, hogy az államnak csak annyi pénze van, amennyit annak polgárai adó formájában a “közösbe” befizetnek. Így, a közteherviselés előfeltétele a civilizált társadalmak egészséges működésének, míg a közteherviselés kijátszása (az állam megröviditése) nem más, mint a közösböl való lopás!

Magyarországon ma azért olyan magas az adóteher, mert a társadalom fele nem fizet adót! A GDP felét a fekete gazdaság termeli! Meg kell érteni, hogy a fekete gazdaságban termelők UGYANÚGY lopnak a közösből, mint ahogy tőlünk lopnak amikor lakásunkba betörnek a rablók. A különbség csak annyi, hogy a feketén dolgozók a közösből lopnak!

Itt az ideje megérteni, hogy elmúlt az a kor, amikor még ellenség volt az állam! Elmúlt a kor amikor még jogosan mondhattuk, hogy “amig ők csak fizetgetnek, addig mi csak dolgozgatunk!”. Ez ma már nem jogos, mert ma már az állam nem “ők”, hanem “mi”, ma már az adócsalóknak ugyanolyan megitélés és elbánás jár, mint a betörőknek! Fontos, nagyon fontos megérteni, hogy amikor az eladó azt kérdezi tölünk, hogy “adjak elismervényt?” akkor ez a kérdés annyit jelent, hogy “akar Ön lopni a közösből?” Vagy hogy még világosabban fogalmazzak, azt jelenti, hogy: “akar Ön lopni a magyar iskolák és kórházak költségvetéséből, akar Ön lopni a magyar tanítók és orvosok fizetéséből?”

Ugyanez áll a “kenőpénzek” használatának balkáni gyakorlatára is. Meg kell értenünk, hogy a közösből való lopás az összes olyan díjazás, mely után nem fizetnek adót! E mellett azért is fel kell számolni ezt a kommunizmus idejéből fentmaradt gyakorlatot, mert az orvosnak vagy a köztisztviselőnek adott „borravaló” elfogadása egyszerüen megalázó. Persze azért is fel kell számolni a korrupciónak ezt a formáját, mert ezzel a tisztességes, az kenőpénzeket elutasitó közalkalmazottak vagy orvosok szenvednek anyagi hátrányt és ez eredményezi, hogy éppen a legbecsületesebb, legprofesszionálisabb szakembereinknek növeljük az anyagi gondjait, vagy kényszeritjük őket arra, hogy külföldre meneküljenek ebből a balkáni légkörből.

Közérdek tehát a kenőpénzek használatának és általában a fekete gazdaságnak a felszámolása, mert amikor ez megtörtént, akkor megkétszereződik az adóalap, s így európai szintre lehet majd emelni az orvosok, tanítók és egyéb közalkalmazottak fizetését.

Az Államháztartás Egyensúlyának a Helyreállítása

A fekete gazdaság felszámolása mellett az adórendszer megreformálása és az államháztartás egyensúlyának a helyreállítása is elengedhetetlen. Az egyensúly helyreállításához három összetevőt kell a mindenkori kormányoknak helyesen kezelniük: 1) A nemzeti tartozást, 2) Az állami költségvetést és 3) Az állami bevételeket.

A nemzeti tartozás kezelését illetően én élesen megkülönböztetném az 1989 elött felvett kölcsönöket a 89 utániakétól. 1989 után – egy a gazdasági kérdésekben talán még tapasztalatlan -,  de már szabad és önrendelkező ország által felvett kölcsönökről van szó. Ezért azokat meg kell adni! Az 1989 elött felvett kölcsönöket viszont egy idegenektől megszállott ország bábkormányai vették fel! Ezek a bábkormányok idegen parancsra és idegen érdekből vették fel ezeket a kölcsönöket (a Szovjet Birodalom fentmaradása érdekében), s ezért ezt a tartozást nem nekünk kell kifizetni! Ezt a tartozást azok fizessék ki akik a mi nemzeti függetlenségünk fél évszázados elvesztését okozták! Ez a tartozás nem a miénk hanem azoké akik Yaltában fejet bólintottak Sztálin követeléseire.

A költségvetés kiadási oldalának csökkentését nem a szegények támogatásának csökkentésével kell elérni! Olyan reformok is szükségesek, mint az önkormányzatok hatalmas és gyakran szükségtelen bürokráciájának a visszavágása vagy az eltörlése annak a gyakorlatnak, hogy a képviselök maguk szabják meg a saját fizetésüket, juttatásaikat. A kiadások csökkentésének legfontosabb két eszköze a nyugdij korhatár felemelése és az egészségügyi kiadások (a felesleges orvoshoz járás) csökkentése.

Az egészségügyi reform célja a szolgáltatások mennyiségének csökkentése és minőségének javitása kell legyen. Ez a cél akkor lesz elérhető, ha a következőkben megváltozik a jelenlegi gyakorlat: 1) Büntetendő cselekménnyé válik a protekciózás, boritélozás, tehát az ha egy orvos lefizetést fogad el azért, hogy egy beteget valamilyen előnyben részesit, 2) Az orvosnak, kórháznak és betegnek egyaránt céljává és anyagi érdekévé kell váljon, hogy a kórházból gyorsan kikerüljön. Ezért a betegnek csak akkor kelljen a költségekhez hozzájárulnia, ha kórházi tartózkodásának időtartama meghaladja az időtartamot, mely a betegsége kezeléshez szükséges. Ugyanígy az orvosnak és kórháznak a díjazása pedig emelkedjen a gyorsaság függvényében. 3) Ha a beteg nem rendelkezik orvosi beutalóval, akkor a költségekért ő maga legyen felelős.

Az is fontos persze, hogy miközben az állami kiadás csökken, közben az állami bevétel emelkedjen. A többlet bevételnek forrásai között helyet kell kapniuk a védövámoknak, a profit és a tulajdon adónak is. Ez utóbbi persze nem azt jelenti, hogy egy nyugdijas még tulajdon adót is fizessen a kis lakásáért, hanem azt, hogy a magas bevétellel és mondjuk 1OO millió forint feletti össztulajdonnal rendelkezők kivegyék részüket a közteherviselésből és így lehetséges legyen az egészségügy, a közoktatás és a kulturális intézmények állami támogatásának a növelése.

Végül fontos az is, hogy az önkormányzatok olyan állandó bevételi forrásokkal rendelkezzenek, melyek nem függenek a választások kimenetelétől. A közteherviselésnek egy viszonylag jól mőködő megosztási rendje lehetne, ha a kereseti és forgalmi adóból az állam fizetné a szociális juttatásokat, kamatokat, illetve a hadsereg, állami vállalatok és az adminisztráció költségeit. Ez esetben a helyi közigazgatás, az ingatlan és gépkocsi adóból az iskolák, rendörség és tüzoltóság költségeit biztosithatnák. Persze az ilyen megosztottság esetén szükséges, hogy a szegényebb környékeken az állam is hozzájáruljon az iskolák költségeihez.

Szétszakitott Nemzet

Meggyőződésem, hogy egész Közép Európa érdeke, hogy helyreálljon Európa hatalmi és gazdasági egyensúlya, megszünjön Közép Európóban a hatalmi vákum, visszatérjen az az egyensúlyi állapot amikor a keleti Oroszország és Nyugat Európa közötti térség nem az egyik vagy a másik kizsákmányoltja, hanem egy a Monarhia és Lengyeloszág vezette erős és önálló hatalommal rendelkező térség volt. Ezért szükség van arra, hogy a volt szatellita államok ne csak piacot jelentsenek nyugat vagy az oroszok számára, ne csak alamizsnát várjanak a nyugattól, de – mint tették sok évszázadon keresztül-, újra egyenlő erejü tárgyaló felekké váljanak. Ehhez szükséges a szomszéd népekkel való megbékélésünk és annak megértetése, hogy a térség közös érdeke az összefogás, az egységes fellépés. A jelenlegi hatalmi vákum felszámolására szükséges létrehozni a Dunai Konfederáció 21. századi megfelelőjét, amiröl majd később, Trianon 9O. évfordulója kapcsán irok.

Megosztott Társadalom

Ma Magyarországon gyakran pesszimisták és bizalmatlanok az emberek. A bizalmatlanság nem csak a volt kommunistákat iránt érezhető, de érinti az a zsidókat, cigányokat, a kisebbségben vagy a szétszórtságban élő magyarokat is és érinti a “másik” párt támogatóit is. Óriási energiákat emészt fel ez az acsarkodás, egymásra mutogatás! Persze tudom, hogy a betört ablakú kirakatok és az őrizetlen irószövetségi gyüjtőládák légkörét, a teljes nemzeti egységet visszahozni már nem lehet, de a jelenleg eluralkodott önromboló lelkiállapoton azért lehet javitani. Ezért az alábbiakban felsorolok néhány olyan teendőt, lehetőséget, melyek csökkenthetik megosztottságainkat.

Megbékélés a Volt Kommunistákkal

A volt kommunistákkal való megbékélést illetöen arra kell mindig gondoljunk, hogy ők és családjaik az ország lakóinak egynegyedét tették ki. Tudnunk kell azt is, hogy túlnyomó többségük nem akart senkinek se ártani, (hanem vagy idealizmusból vagy állásaikat féltve, illetve a személyes előrejutás reményében) léptek be a pártba. Azt is tudjuk, hogy a volt párttagok többsége ma már nem él vagy ha még él, akkor is a túlnyomó többségük (egy-két biszku béla szerü “magyar Eichmann” kivételével), már régen megbánta bűneit. Akárhogyan is vagyunk ezzel a generációval, annyi biztos, hogy a leszármazottaikat nem hibáztathatjuk apáik tetteiért. Fontos ezen eltünődni és belátni, hogy senkit sem szabad olyan tettekért hibáztatni, melyeket nem ő követett el! Az egyén csak a saját tetteiért felelős, szülei tetteiért nem!

Megbékélés a Zsidósággal

A zsidósággal való megbékélés és a kölcsönös bizalom légkörének visszaállitása is elengedhetetlen a kibontakozáshoz. Ahhoz, hogy ez meg is történjen, ahhoz a többségi társadalomnak is és a magyar zsidóságnak is be kell látniuk, hogy mindketten felelősek a jelen helyzetért, hogy mindkettöjüknek “lépniük kell”. Mit is kell tenniük? Egyrészt mindkettőjüknek tudomásul kell venniük a múlt szörnyű eseményeit Szálasi és Rákosi idején egyaránt, úgy ahogyan azok történtek, minden szépítgetése nélkül. Másrészt be kell látniuk, hogy mindkét oldalnak vannak teendői. Nézzük elöbb a többségi társadalom teendőit:

A többségi társadalomnak be kell látnia, hogy azokat akik a második világháború idején szimpatizáltak a nácikkal vagy azokat akik tétlenül eltűrték zsidó honfitársaik megaláztatását, legyilkolását, azokat joggal itélik el nem csak a Holokausztot megszenvedett honfitársaink és leszármazottaik, de a világ közvéleménye is. A többségi társadalomnak azt is be kell látnia, hogy a meghurcoltak vagy legyilkoltak gyermekei joggal éreznek félelmet, amikor félkatonai egyenruhákban masíroznak az utcákon a Magyar Gárda tagjai.

A többségi társadalomnak be kell látnia, azt is, hogy Nóbel dijasaink többsége zsidó származású, hogy a magyar szellemi élet és kultúra területén rengeteget köszönhetünk a Szerb Antaloknak vagyRadnóti Miklósoknak és be kell látnia azt is, hogy úgy 1956-ban, mint 1989-ben a zsidóság hatalmas áldozatot hozott szabadságunk és nemzeti függetlenségünk kivívásáért. Ezért példáúl minden iskolás gyereknek tudnia kellene, hogy a 3O1-es parcellában a zsidó hazafiak sirhantjainak arányszáma messze meghaladja a magyar zsidóság számarányát. A többségi társadalom kötelessége az ilyen tényeket köztudomásúvá tenni és arra minden esetben figyelmeztetni amikor egy antiszemita Kun Béláról vagy Rákosiról beszél.

Természetesen a megbékélés érdekében a magyar zsidóságnak is vannak feladatai. Elősegítené a megbékélést, ha a zsidóság a többségi társadalom, a befogadó nemzet multbéli jó tetteit jobban és többet hangsúlyozná otthon is és a nagyvilágban is. Szép lenne, ha a zsidóság gyakrabban idézné István Királynak Imre fiához írott intelmeit, többször emlékeztetne arra, hogy Kossuth honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók száma meghaladta a 20 ezret, hogy július 28-án a szegedi országgyűlés kimondta a zsidók egyenjogúsítását, vagy azt hogy a magyar felső háznak és tábornoki karnak zsidó tagjai is voltak, míg példáúl Amerikában, 1957-ben, azon a környéken ahol én most lakom, még csak háztulajdonos se lehetett zsidó ember.

Az is szolgálná a megbékélést, ha a Wallenbergnek joggal kijáró hála mellett, többet hallanánk a zsidó médiában arról a 7OO magyar emberről, akiket Izrael a “Világ Igazai” közé sorol, ha a zsidó fiataloknak többet mesélnének szüleik a Sztehlo Gáborok, Koren Emilek, Keken Andrások, Koszorús Ferencek tetteiről és kevesebbet hallanának olyan hamis általánosításokat, mint hogy “bűnös nemzet” az övék.

Bizony sokat javitana a jelen helyzeten, ha többen követnék Teller Ede példáját, aki, miközben 1OO%-os magyarnak tartotta magát, közben 1OO%-ban vállalta zsidó örökségét is és ettöl nem kevesebb, de több, ettöl 2OO%-os ember lett! Bizony jó lenne, ha úgy a zsidóság, mint a többségi társadatom felhagynának az egymásra mutogatással, jó lenne ha a “másik” oldal nemes tetteire is emlékeznének és mindketten úgy emlékeznénerk a multra ahogy az megtörtént, nem szeklektíven, önigazoló módra!

Mindkét oldalnak szembe kellene néznie azzal, hogy ma nem lenne számítógép (nemes margittai Neumann János találmánya) és nem lenne atomerőmű (Szilárd Leó szabadalma), ha nem létezett volna az a szimbiotikus együttélés, amihez a zsidó kultúra adta a tudást tisztelő diákot és a befogadó magyarság adta az évszázados iskola padokat és az azokhoz méltó tanárokat. Ezért a szimbiózisért mindannyian csak hálásak lehetünk!

Ennek a szimbiózisnak, ennek a kölcsönös bizalom légkörének a visszaállitása érdeke úgy a többségi társadalomnak, mint a magyar zsidóságnak. Érdeke azért is, mert Soros György, Eli Wiesel, Andy Grove és a többi befolyásos zsidó származású magyaron is múlik, hogy milyen a mi “hírünk a világban”!  Ha ők úgy éreznék, hogy tényleg szeretett honfitársaknak tartja öket a többségi társadalom, akkor ők sokban segithetnének népünk felemelkedésében, jóhirének helyreállitásában az élet sok területén!

Többre gondolok itt, mint anyagiakra! Annál is többre gondolok mint hírünkre a nagyvilágban. A történelemre gondolok és az igazságra! Arra gondolok, hogy amikor majd száz év múlva a világ valamelyik iskolájában egy tanár megkérdezi, hogy “Ki hozta a legnagyobb áldozatot 1989-ben Közép Európa felszbaditásáért?” akkor mi lesz a válasz, Vaclav Havel vagy Nagy Imre?

Meggyőződésem, hogy azon is múlik ez a válasz, – azon is múlik az igazság! -, hogy helyre áll-e a szimbiózis, a kölcsönös bizalom légköre a magyar zsidóság és a többségi társadatom között, hogy együtt és szimbiózisban szolgáljuk a népünket és az igazságot?

Megbékélés a Cigánysággal

A “cigány kérdés” megoldása sem várathat tovább magára, mert az nemzeti tragédiához vezethet. A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb követelménye. Nem elég a megalázott “vén cigányról” és a hűséges cigánylányról nótázni, hanem szembe kell nézni a jelen valóságával úgy hogy az van és tenni kell, nem panaszkodni és kifogásokat keresni. Veszprém és Tatárszentgyörgy bűntettei nem csak közbisztonsági gondokat jelentenek! Úgy a többségi társadalmat, mint a cigányságot sújtó bűntettsorozatok ma már kórtünetek! Az egy kirekesztett, munkanélkül nyomorgó, példakép, szakma és remény nélkül élő, a többségi társadalmétól eltérő kultúrájú társadalmi réteg helyzetének tragikus kórtünetei.

Többröl van itt szó, mint anyagiakról! Hasonló feladattal néz szembe a többségi társadalom Magyarországon, mint India nézett szembe akkor amikor az “érinthetetlenek” társadalmi integrációját elhatározta. Úgy, mint a zsidóság esetében is, itt is arra van szükség, hogy a többségi társadalom képes legyen megérteni a cigányságot, a cigányság pedig elfogadja a többségi társadalom elvárásait.

Igen, a cigányságnak el kell fogadnia az ország jogi és erkölcsi normáit, de a többségi társadalomnak viszont mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy – a ma talán még az iskolát is elkerülő – cigány fiatal elhiggye, hogy az életben ugyanolyan jogai és lehetöségei vannak, mint a másik diáknak, hogy ő is lehet sikeres (mint sikeres egy általam ismert, több nyelvet beszélő cigány ENSZ delegátus), ő is elérhet valamit az életben, hogy neki is van joga az önbecsüléshez és hogy csak őrajta múlik sorsa és jövője.

Ennek eléréséhez bizony több kell mint az amit a mai iskolarendszer adni képes. Ehhez ismerni kell a magyar és a cigány kultúrák közötti különbségeket: Így példáúl tudni kell azt is, hogy a cigány kultúrában felnövő fiatalt nem szóval, hanem viselkedési példával neveli a közösség. Ezért az elvégzendő feladathoz kell formalin a tradicionális iskolai környezeteket és tanítási módszereket.

A cigány gyerekek esetében nem a szóval való tanításra kell helyezni a hangsúlyt, hanem arra, hogy a tanító bácsi (vagy néni) cigány legyen, hogy a faluban legyen sok cigány példakép, legyen cigány rendőr, legyen cigány postás. Meg kell érteni, hogy a cigány gyerek nem magolással tanul hanem példaképeket követ, viselkedési példákból tanul és ezért a többségi társadalomnak az a feladata, hogy ilyen pozitiv példaképeket biztositson számukra.

Csak így, csak ilyen törődéssel és megértéssel lehet felszámolni a cigány gyerekek hátrányait az iskolákban és felnevelni a társadalomba már beilleszkedő új generációt. Nagy ez a feladat, hosszú, több generációs az út, de az összmagyarság érdeke, hogy ezen a hosszú és nehéz úton végre elindulhassanak cigány származású honfitársaink.

Megbékélés a Szétszórtságban Élőkkel

A kisebbségben élö magyarság mellett létezik még a nemzetnek egy harmadik része is, a gazdasági és politikai emigrációk leszármazottainak szétszórtságban élő milliói. Elérkezett az ideje, hogy teljes nemzetben gondolkozzunk, hogy törődjünk az összes magyar értékkel és ennek tudatában tervezzük a jövőt.

A multból sajnos csak azt tanulhatjuk, hogy mit ne tegyünk. Hasznos lenne elgondolkozni példáúl azon, hogy az új magyar találmányoknak (a számitógéptől az atomenergiáig, és folytathatnám Gáror Dénes holográfjával, mely leolvassa a kis vonalakat, melyek alapján ma a világ vásárol, vagy Kármán Tódor vortex elméletével, mely nélkül ma nem lenne ürhajózás, stb…) a nemzet a multban miért nem látta hasznát? Az új magyar találmányokkal (a három dimenziós TV, az üvegbeton, az új Rubik-gömb, a nano-technológia, az intelligens számitógép vagy az én napenergiát raktározó RFC-m esetében) nem szabad megismételnünk azt ami a multban az atomenergiával vagy a számitógéppel történt! El kell érnünk, hogy ne Kaliforniában, hanem Magyarországon szülessen meg a 21.-ik század “Szilikon Völgye” és otthon teremtsenek ezek az új találmányok munkaalkalmakat, szolgálják a magyar önbecsülés és optimizmus visszatérését is.

Ezek mellett helyes lenne elgondolkozni azon is, hogy példáúl az amerikai magyar egyházak és szervezetek miként javithatnák együttműködésüket egymással és a magyar kormánnyal? Azt hiszem jobban kellene koordinálni ezeket a ma még szétforgácsolt és “ad hoc” alapon működő igyekezeteket? Talán helyes lenne létrehozni egy koordinációs irodát, melynek feladata a szétszórtságban élő magyarság munkájának eredményesebbé tétele lenne? Talán hasznos lenne, ha a magyar kormány e feladat elvégzésére létrehozna egy államtitkárságot? Ez az iroda nem csak a lobbizás koordinálásában segithetne, de olyasmikben is, mint a kiöregedő magyar közösségek értékeinek átmentése és az utánunk jövö új generációk szakértelmének, kapcsolat rendszerének felhasználása.

Leave a Reply